TIBU


Tógyer Tibor vagyok, a Szuperhős Menhely alapítója. A képregények világa már fiatalkorom óta érdeklődésem középpontjában állt, de a cosplayer életstílussal sokáig nem volt mély a kapcsolatom. 2015-ben kerültem be a Marvel Magyarország Club admin csapatába, és innen nem volt megállás. Bár a kezdet kezdetén nem terveztem jelmezekkel foglalkozni, de hamar beláttam, ez egy olyan móka, amit nem lehet kihagyni. Először csak egy Starlord maszkot akartam magamnak készíteni egy kis elektromos extrával; világító szemekkel. Számomra meglepő volt a maszk körüli érdeklődés. Egyre többen kérdeztek róla és kértek építési tanácsot, amit az én nem igazán tudtam hova tenni, mert ami más számára technikai szempontból rejtély vagy nehézség volt, az számomra magától értetődött. Hiszen más cosplayerek munkásságával akkor még korántsem voltam tisztában - nem hogy a cosplayer kiegészítőkben rejlő lehetőségekkel! Felkérés után felkérés jött és kezdtem úgy érezni, hogy ideje lenne megosztani másokkal is a munkásságom és a megszerzett tudásom; így született meg a Szuperhős Menhely 2016 elején. Igazi hazai pályának én az elektromos kiegészítőket érzem. Minden ami mozog, világit és elektromos áram hatására szokatlan dolgot produkál, azaz én világom.

Műszaki tudásom alapjait repülőgép-szerelőként sajátítottam el, ahol volt szerencsém széles körben tapasztalatokat szerezni különböző forgó és merevszárnyú gépeken. Az innovatív megoldások előnyeivel és fontosságával először tanuló éveimben azonosultam, ennek a szellemiségét igyekszem a mai napig ápolni. Amikor nem jelmezeket reptetek, akkor a szabadidőmet zeneszerzéssel töltöm ki.


© 2016 Minden, ami cosplay. A te igényeidhez igazítva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el